Megtisztulnak-e az önkormányzatok?Eltelt már néhány hónap az október 3-ai önkormányzati választások óta, amikor az országgyűlési választások mintegy folytatásaként ismét átrendeződött egy picit hazánk politikai térképe. Sajnos nem eléggé... Még 2010 végén adtam be módosítást a közbeszerzési törvényhez, hogy megtehessük az első lépések egyikét az önkormányzatokban zajló mutyik felszámolása terén, azaz ne lehessen egy közbeszerzési eljárás során a döntéshozó egyúttal kedvezményezett is. Úgy gondoltam és úgy gondolom most is, hogy nem járja, ha valaki egyik kezével szavaz, a másik markát meg tartja. Mert bizony szülővárosomban, Ajkán Pék Attila önkormányzati képviselő cége mindent visz.. A Fidesz és az MSZP - csöppet sem meglepő módon már bizottsági szinten leszavazta indítványomat. Nem érdekük ugyanis a változás és nem érdekük a rend. Nem volt érdeke megyénkből igennel szavazni törvénymódosításomra a balatonfüredi polgármesternek, Bóka Istvánnak, a Számvevőszéki és költségvetési bizottság fideszes tagjának sem... Ha a parlamenti kétharmaddal szemben nagyon nehéz érvényesíteni akaratunkat, akkor ott kell bizonyítanunk, ahol helyben vagyunk erősek. Az önkormányzatok több évtizedes bebetonozott szokásrendszerét a Jobbik hívatott felrúgni, és új, tiszta és erős alapokra helyezni. Álljon itt néhány példa, a teljesség igénye nélkül, mely rávilágít, hogy a települések politikai vezetése között micsoda nagy különbségek alakultak ki a Jobbik előretörése és az önkormányzati testületekbe kerülése után. Dabrony és Tüskevár: a két településen 40% körüli támogatást ért el a pártok között a Jobbik. Dabronyban sikerült leváltani a Jobbik által támogatott polgármesterrel, Stubán Ferenccel a közösségen ciklusok óta élősködő korábbi vezetőt, így elindulhatott a lakosság a közösséggé formálódás rögös útján. Azon az úton, amit úgy nevezünk: nemzetté válás. Az előző polgármester jellemét és távozásának szükségességét jól példázza, hogy bár a korábbi testülettől sohasem kért engedélyt a hivataltól való távolmaradásra, a 2010-es év végén azért kiszámlázott a dabronyi önkormányzatnak ki nem fizetett szabadság címén 1,2 millió forintot, melyet a súlyos hiányosságokat és igazságtalanságokat tartalmazó önkormányzati törvény miatt ki is kellett fizetni, ezzel még nehezebb helyzetbe hozva az amúgy is szűkös anyagiakkal bíró települést... Tüskeváron két jobbikos is bekerült a testületbe, egyikük, Csizmadia Tamás lett az alpolgármester, a 4 fős önkormányzat élén továbbra is Molnár Levente maradt, aki legutóbbi lakossági fórumunkon a település nyilvánossága előtt magát jobbikosnak aposztrofálta. Jól mutatja, hogy Tüskeváron sincsenek gondok a nemzettudattal, hogy nem csak Trianon-emlékművel bír a falu, de tevékenyen nekiláttak a jobbikos honatya, Varga Géza által fémjelzett településfejlesztési program végrehajtásának. Ajka: maradt a helyén Schwartz elvtárs. A Fidesszel nem tudtunk megegyezni a választások előtt, ugyanis nem volt miben megegyezni. A somlóvásárhelyi egyeztetésen, ahová inkognitóban érkezett a nagyon ravasz ajkai fideszes, mindössze annyit tudott felkínálni a jobbikos polgármesterjelölt visszaléptetéséért cserébe, hogy megnézhetjük magunkat, ha a jobbikosok nem a narancspárti Ékes Józsefre szavaznak, azaz hassak oda, őt nem érdekli, hogyan, hogy a jobbikosok ne a jobbikos jelöltre voksoljanak, mert különben hiába jut be tőlünk valaki, "akkor sem kerülhet be bizottságba, ugyanis a Fidesz csak fideszeseknek szán bizottsági helyet" - hangzott el a fenyegetés. Nos, nem hatottam oda, a jobbikosok javarésze a Schwartz Béla iránti ellenszenv miatt az esélyesebb fideszesre voksolt így is, hátha sikerül leváltani a volt párttitkárt... Nem sikerült... Pont a Jobbik polgármesterjelöltjére leadott szavazatok hiányoztak... Polgármester elvtárs maradt, a város pedig csődben. Veszprém: a jobbikos képviselőnek, Forgóné Kelemen Juditnak nem kis szerepe volt abban, hogy Wass Albert szorot avathattak a hétvégén a városban. Már ezért érdemes volt, de biztos vagyok benne, hogy ez csak a kezdet. Tapolca: két önkormányzati képviselőt adott a városnak és egy közgyűlési tagot Veszprém megyének a helyi Jobbik. Tapasztalataik alapján nincs számottevő különbség a Fidesz és az MSZP között az önkormányzati korrupció tekintetében, így nem érdemes keseregni Ajkán... Sümeg: Rátosi Ferenccel sikerült leváltanunk a fideszes polgármestert, akiből a sok korrupciógyanús ügy miatt elege lett a város jobbik felének. Polgármester úr október óta eltörölte a szemétszállítási díjat (sic!) és az alábbi emléklapot adományozta azoknak, akik önzetlenül segítették településén az iszapkatasztrófa áldozatait.. Miután a Fidesz még azt is letagadja, hogy jobbikosok jártak a katasztrófa után Kolontár és Devecser településeken, holott nagyon sokan, nagyon sok időn keresztül, nagyon sokat segítettünk, úgy gondolom, példaértékű Rátosi Ferenc emberközpontú, lelkiismeretes hozzáállása. Íme az emléklap: http://href.hu/x/emev Eltelt már pár hónap az önkormányzati választás után... Az országban "fülkeforradalom" ide, elszámoltatás oda, nem történt lényegében semmi... A 2006-os forradalmárok börtönben, az elnyomók, tolvajok, országárulók pedig továbbra is szabadlábon... A nép pedig csak tűr tovább... Március 6-án Pápán ismét az urnákhoz járulhatnak azok, akikben még maradt remény, erő, szebb jövőbe vetett hit... A Jobbik továbbra is változást, gyökeres, átfogó, mélyrehatoló, megtisztító és életet hozó változást akar. Mert nem hiszünk a szupermenekben, nem hiszünk a szabadkőművesekben, nem hiszünk a liberálisokban, nem hiszünk a rendszerváltás utáni újgazdagokban, és mert nem hiszünk a magukat kommunistából kapitalistává átmentő milliárdos baráti körben sem... Pápán van alternatíva: a nemzeti párt és annak jelöltjei. A sorsunk pedig a kezünkben van. Szebb jövőt! Ferenczi Gábor |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























