Hullámokat vert a menesztésA polgármester hozzájárulása nélkül, azonnali hatállyal mondtak fel a balatonkenesei jegyzőnek Négy önkormányzati képviselő sürgősségi indítványára, indoklás nélkül és azonnali hatállyal felmentették Balatonkenese jegyzőjét, holott novemberben a képviselő-testület a munkáját egyhangúlag kiválóra minősítette. A polgármester, aki nem szavazta meg az indítványt, törvényességi felülvizsgálatért a Veszprém Megyei Kormányhivatalhoz fordult.
Balatonkenese az utóbbi időben kétszer is az országos figyelem középpontjába került. Másfél évvel ezelőtt, mindössze 48 órával a várossá avatási ünnepség után feloszlatta magát a képviselő-testület, majd az őszi önkormányzati választások után csak harmadik nekifutásra sikerült alpolgármestert választani, ezért a bizottságok sem állhattak fel időben. A két korábbi történet, valamint a település jegyzője váratlan felmentésének szereplői ugyanazok a képviselők. Kurucz Henrietta, Miklós Péter, Vatics Erzsébet, valamint az a Lengyel János, aki a korábbi testület feloszlatását is kezdeményezte, sürgősségi indítványt terjesztettek elő a legutóbbi testületi ülésen a jegyző menesztéséről. Mivel az alpolgármester nem volt jelen, Tömör István polgármester tartózkodása és Sörédi Györgyné képviselő, előző polgármester ellenszavazata ellenére Wolf Viktóriát menesztették. Hiába várt indoklást vagy magyarázatot, ahogy a korábbi polgármester, Sörédi Györgyné is, aki maximálisan elégedett volt a jegyző munkájával. Sörédiné szerint ugyanakkor ez az embertelen eljárás egyetlen célt szolgál: a négy képviselőből álló klikk gyengíteni akarja a polgármestert. Wolf Viktória kérdésünkre elmondta, novemberben a szakmai beszámolóját a testület egyhangúlag kiválóra értékelte, a hivatal és az azt irányító jegyző munkáját az elmúlt években többször dicséretben részesítették. A bizottságok vezetői gyakorta kérték ki a véleményét. Úgy érezte, megbecsülik, és munkáját elismerik, tehát semmiféle előjele nem volt eltávolításának. A Kenesével egy körjegyzőségben álló Küngös és Csajág polgármesterei ugyancsak felháborodtak a döntésen. Hivatalos levélben fordultak a város képviselő-testületéhez, melyben a határozat azonnali visszavonását kérték. Felhívták a figyelmet arra, hogy a körjegyzőség alakításáról és fenntartásáról szóló megállapodás szerint a jegyzővel kapcsolatos fegyelmi és anyagi felelősség érvényesítését Balatonkenese a szerződő testületek véleményének kikérésével gyakorolhatja. A jegyző menesztésének kérdésébe ennek ellenére nem vonták be őket, egy nappal a felmentést követően, telefonon kaptak értesítést. Értetlenül állnak a történtek előtt, ráadásul szerintük mindez jelentős fennakadásokat okozhat a körjegyzőség működésében. Szedlák Attila országgyűlési képviselő, kistérségi elnök szomorúan jegyezte meg, hogy Balatonkenese a térség legdinamikusabban fejlődő települése lehetne, s többet érdemel, mint hogy ilyen ügyek miatt kerüljön a figyelem középpontjába. Még ha az önkormányzati törvény lehetővé is teszi, hogy Kenese képviselő-testülete önálló döntést hozzon a jegyző felmentéséről, demokráciában elvárható, hogy legalább a véleményét kikérjék annak a két településnek, amelyeket a körjegyzőség okán ez érint. „Teszem hozzá, Küngös és Csajág lakossága együttesen Balatonkenese lakosságának a felét teszi ki” – mutatott rá Szedlák Attila. Szerinte azért sem helyes az az út, amit a kenesei négyek választottak, mert megakasztja a folyamatban lévő ügyeket, főleg a két kistelepülés tekintetében. Megkerestük a jegyző elmozdítását kezdeményező egyik képviselőt, Vatics Erzsébetet is, aki szállodavezető a Balaton-parti városban. Azt mondta, hónapok óta folytak a megbeszélések, ahová Sörédiné kivételével mindenkit meghívtak. „Hatan beszéltük meg a jegyző indoklás nélküli felmentését, melyhez a polgármester úr a segítségünket, támogató szavazatunkat kérte. Végül mégis ő volt az, aki tartózkodott, ez mindannyiunkat nagyon meglepett” – mondta. Hozzátette, Küngös és Csajág polgármestereinek értesítése nem a képviselők, hanem a polgármester feladata lett volna, aki, ha előre szól, azzal csupán gesztust gyakorol, ugyanis Balatonkenese másfél éve város lett, így önálló döntési joga van ilyen kérdésekben. Jogi lépéseket persze lehet tenni, de azoknak nincs jogalapjuk – jegyezte meg a képviselő. Tömör István polgármester azonban határozottan cáfolta, hogy ő kérte volna a négy képviselő segítségét a jegyző menesztéséhez. „Korábban volt szó arról, hogy át kellene gondolni a jegyzőnk hozzáállását és szakértelmét, hiszen nem mondanám, hogy ő volt az eddigi legjobb emberünk ezen a poszton, de aztán szépen összecsiszolódtunk” – fogalmazott Tömör. Hangsúlyozta, a lépés elhamarkodott volt, ennek hátrányait már néhány nappal később érzékelte az önkormányzat. A polgármester törvényességi felülvizsgálatért a Veszprém Megyei Kormányhivatalhoz fordult. Füssy Angéla
Forrás: Magyar Hírlap online
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




























