Elmélkedés Húsvét misztériumárólHúsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Évről évre megemlékezünk arról, hogy Krisztus magára vállalta bűneinket, halálával megváltott, feltámadásával legyőzte a halált, s így Vele együtt eljuthatunk az örök életre. De nem elégedhetünk meg a megemlékezéssel – élnünk kell ezt a misztériumot. S hogy magunkévá tehessük, elmélkedjük át e szent napokban. A szenvedés misztériuma.A szenvedés a mai ember számára elfogadhatatlan. Hogy misztériumát megértsük, tekintsünk Máriára! Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján ünnepeljük, hogy Jézus megfogant. Máriáról tudjuk, hogy értesült arról, Fia lesz a Megváltó. Nem tudjuk azonban, látta-e előre Fia szenvedéseit, amikor igent mondott arra, hogy elfogadja Őt. S ha biztosan látta volna a gyermekére váró szenvedést, akkor is vállalta volna? Erre biztos igennel felelhetünk, hiszen végigkísérte Krisztust a keresztúton, vele szenvedett és ott állt a kereszt alatt, Fia mellet volt halála percében. Átélte a fájdalmat, vállalta Fiával együtt a szenvedést. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Mária hitte: Fia élete nem ér véget a halállal. Természetesen nem akarta, hogy gyermeke szenvedjen, meghaljon – de tudta, hogy életének értelme, célja van, amit csakis ő tud beteljesíteni. S csakis akkor, ha Édesanyjaként vállalja, hogy megszüli gyermekét. A mi szenvedésünknek is van értelme és célja, ha ebbe a magasabb létrendbe kapcsoljuk, „kiegészítve, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik”. Vagyis tudva azt, hogy Krisztus áldozata teljes és tökéletes önmagában is, de társul fogad minket keresztútján – így válik a mi szenvedésünk is értékessé. A halálra nem tekintünk úgy, mint az élet lezárására. Isten az örök életre teremtett, de a bűn által megismertük a halált. Krisztusban azonban kiengesztelődtünk Istennel. A feltámadás misztériuma.Krisztus bizonyította, hogy hatalma van a halál felett, amikor feltámasztotta a naimi ifjút, Jairus leányát, Lázárt és többeket. Húsvét éjszakáján azonban maga támadt fel, de nem visszatért a földi életbe, ahol újra meghaljon, hanem végérvényesen legyőzte a halált. A mennybemenetel misztériuma.Az utat, amelyet életével, szenvedésével, halálával és feltámadásával mutatott, most megnyitotta előttünk, hogy aki hisz, örökké éljen. Ezzel lett teljessé Húsvét misztériuma. Krisztus és a teremtett világ célja: megérkezni a szerető Atyához, Istenhez. Ezt a misztériumot éljük. Húsvét ünnepén menjünk el a templomba, értsük meg, mire hív minket, mire hívja nemzetünket Isten. Tartsuk meg Isten törvényeit, még ha látszólag könnyebb is azoknak, akik nem aszerint élnek. Vállaljuk az áldozatot azért a célért, amit nemzetünknek kell beteljesíteni. Imádkozzunk az elhagyatottság legsötétebb óráiban is, ahogyan Jézus imádkozott a kereszten. Várjuk tiszta szívvel, teljes lélekkel, kiengesztelődve a feltámadást. |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























